2013. április 15., hétfő

Férfiasságról, női szemmel

"Nem lehet könnyű manapság férfinak lenni. Főleg egy olyan világban, ahol bármelyik napon kicsúszhat az ember lába alól a talaj, veszélyeztetve ezzel hosszú évek munkája során felépített egzisztenciát és önbecsülést is.
A réges-régi időkben még (és a ma "primitívnek" nevezett természeti népeknél most is) szokás volt, hogy a fiúkat egy bizonyos koron túl komoly és sokszor napokig tartó életveszélyes szertartás keretében férfivá avatták. Olyan körülmények közé vitték és olyan kihívások elé állították őket, melyek legyőzése során csakis saját maguk erejére, ügyességére és leleményességére számíthattak az életben maradáshoz, viszont senki mást nem is veszélyeztettek ezzel. Azt, aki egy ilyen próbát túlélt, a közösség a visszatérte után automatikusan a férfitársadalom elismert tagjává avatta és soha többé nem kellett bizonygatnia a saját férfiasságát. 


Innentől kezdve ugyanis senki sem kérdőjelezte meg azt, vajon képes-e megvédeni a szeretteit, vagy ha kell, akár az egész törzset és azt sem, tud-e gondoskodni róluk. Ő maga pedig a beavatás révén olyan önbizalomhoz és belső erőhöz jutott, ami szintén nemigen adott okot arra, hogy önmagában kételkedjen. Ez bizonyára nagyon jót tett a később hozzá tartozó nővel való kapcsolatának is, sőt az egész közösség szempontjából üdvözítő hatású lehetett, mert ezáltal a nemi indentitás bizonytalanságával járó mai konfliktusok is ismeretlenek maradtak.
Ma már nincsenek ilyen beavatások, hiszen civilizáltak vagyunk és nem csinálunk ilyen szörnyűségeket. Elvileg és békeidőben egyetlen serdülő fiút sem teszünk ki hasonló, közvetlen életveszélynek, ami nagyszerű, sajnos azonban mégis megtörténik, csak máshogy. Egyrészt mert gyakran keresnek és találnak is magunknak modernebb, ám annál önpusztítóbb módszereket, másrészt mert eközben legtöbbször nincsen előttük még bölcs és érett férfi minta sem. Ráadásul ezek a mindenféle saját és többnyire korcsoporton belüli „próbák” az egymással való versengésre a fiúk között kamasz- és fiatal felnőttkorban korántsem adják azt az élményt, amit a fenti. Nem az életveszély hiánya miatt, hiszen ezek sokszor nagyon is kockázatosak, hanem mert közülük sokan lélekben magukra maradnak nemcsak előtte és közben, hanem utána is, és a társadalom – ha csak valami baj nem történik – sem veszi komolyan őket.
Napjainkban a legtöbb férfinak talán soha senki nem mondta meg, hogy valóban férfi és hogy elég jó is ebben, sőt talán már apáiknak sem, emiatt mintha arra kényszerülnek, hogy egész életükben bizonygassák ezt, ki ki a maga módján. Elvileg a nőknek, a többi férfinak vagy a társadalomnak... valójában azonban saját maguknak és talán néha éppen ezzel a bizonygatással romlik el minden.
Mai modern társadalmi struktúránk ugyanis sajnos nem feltétlenül a valódi alkalmasságon, hanem más, a közösségek szempontjából emberileg nem mindig hasznos, ám a boldoguláshoz jelenleg előnyösebbnek tűnő tulajdonságokon és trükkökön alapul. Ez az is, ami legtöbbünket egyre inkább napi szintű hatalmi harcok megvívására kényszerít, s nemcsak a munka világában, hanem gyakran még az otthon falain és a családon belül is. Nemektől függetlenül is barátságokat és közösségeket zilálhat szét, mert sokszor szinte lehetetlenné teszi az őszinte, egyértelmű és hatékony kommunikációt, ami a felek közötti híd lehetne. 
Sok mindent rá lehet persze fogni a női egyenjogúsági törekvésekre, de azt hiszem legbelül majdnem mindannyian érezzük, hogy a demokrácia fennen hangoztatása mellett még mindig meglévő társadalmi hierarchia sokkal inkább oka a nemek közötti csatározásoknak is, mely sok egyéb mellett az egyik legnyomasztóbb következmény. A témában konzervatívabb gondolkodásúak gyakran feledkeznek meg arról a tényről is, hogy a nők tömeges munkába állása eredetileg nem önmegvalósítási forma volt, hanem a háború alatti szükségszerűség, mert valakiknek a férfiak távollétében is termelni kellett és a hadiiparban dolgozni. Egy olyan világháborúban, ami viszont valószínűleg szintén nem más, mint a féktelen hatalomvágy elszabadulása a maga szörnyűségeivel, amit vélhetően éppen a fentebb említett bizonyítási vágy erőszakos elfajulása és a bizonytalanság miatti manipulálhatóság táplált már akkor is.
Rituális beavatások a modern világban a nők számára éppúgy nincsenek már, ám a menstruáció, a gyerekszülés és a női lét akarattal nem befolyásolható történései miatt ők a legtöbb esetben legalább a biológia szintjén kézzelfoghatóan megélhetik saját női mivoltukat. Ennek révén saját magukra az élet lehetséges hordozóiként és megszülőjeként tudnak tekinteni és ez komoly belső erőt, sőt önbizalmat adhat türelemhez, túléléshez és élethez egyaránt.
Azt gondolom, legtöbb nő ezért nem is vágyik olyasmire ma sem, hogy a férfiak fölé kerekedjen valamilyen fondorlatos módon, hanem csak arra, hogy mindannyian felismerjük, hogy mindenfajta hatalom csak erőszak, megalkuvás és sok esetben fájdalom árán tartható fent. Ezek közül egyiknek sincs sok köze ahhoz a valódi erőhöz, ami viszont már az elviselésükhöz és a rajtuk való felülemelkedéshez kell, hogy kilépjünk végre az áldozat/tettes szerepekből, melyekbe generációk során át eddig belekényszerültünk, férfiak és nők egyaránt.
Mindannyian a szenvedő alanyai vagyunk ennek valamilyen formában és életünk valamely területén, de ez nem a nemek közötti biológiai különbségekből és/vagy az egyenrangúságra való törekvésekből fakad, hanem éppen az előbbi lehet a kölcsönös örömöket rejtő kiindulópontja, az utóbbi pedig az eszköze annak a változásnak, ami egyre sürgetőbb a világban.
Nem hinném, hogy létezik annál nagyobb bizonyíték a férfiasságra, mint ha a férfiak is tisztelik legális vagy illegális beavatás nélkül is önmagukat és saját teremtőképességüket annyira, hogy oltalmazzák és védjék az ebből a szikrából fizikai, lelki vagy szellemi szinten keletkező új életet, hogy az fel is növekedhessen és kiteljesedhessen.
Sok férfi képes erre, s hiszem, hogy egyre többen is lesznek, és úgy vélem, a nőiségre váró legfontosabb tennivaló ennek a folyamatnak a segítése. Semmiképpen nem áldozatként vagy alárendeltként, hanem egyenrangú társként.
Az erő csak tisztelettel párosulva teremthet olyasmit, ami mindannyiunkat épít és ez mindkét nem számára egyaránt megfontolandó. Mert egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy ezek összhangja révén tudunk végre nem fel- vagy le-, hanem újra rá is nézni egymásra.

Üdv
Hajnal"

forrás: https://www.facebook.com/HajnalSziget

2012. július 24., kedd

Előre tekintve


- A jövőről most? Miért? Kiért?

- Van kiért! Az utánad jövőkért a jövőből jövő kér: mondd meg mi a cél! A haza hívó szó most elért, s ha nem felelsz megint szól, kiált és sikolt. S ha az érzés végre mélyre hatolt, akkor a tett ideje megérett.

A cél érték. Hogy elmondhassuk: elértem, elérték, elértük, értem, érte, értünk. Haza értünk.

2012. május 14., hétfő

Játék a köbön


"Játszanak.
Megjátsszák azt, hogy nem játszanak.
Ha jelét adom, hogy tudom,
hogy játszanak, megszegem
a szabályokat, és büntetést kapok.
El kell játszanom velük a játékukat,
hogy nem tudom, hogy tudom,
hogy játszunk."

R.D. Laing (Tasnády Attila)

A szerző pszichiáter. Műveiben főként az elmebetegségekkel, azon belül is a pszichózissal kapcsolatos tapasztalataival foglalkozott.

2012. május 13., vasárnap

------------ Kísér(t) a múlt ------------

A múlt tükrében töréseket látok.

De ki vérzik?

Akkor MOST

a tükör mögött, vagy vele szemben állok?

A távolságot egymástól a következő mondattal tartjuk fenn: 

Nem leszek az, aki korábban voltam, 
(aki szeretett, bízott, spontán volt, belsőleg vezérelt és elragadóan lelkes) 
mert akkor amikor még az voltam, 
negatív visszajelzést kaptam tőled 
- vagy az elődödtől. 

2012. május 12., szombat

Az áldozathozatal önzése helyett: az önzés áldozatai

2012.05.10. csütörtök: A megegyezés útjában a következő mondat áll mindkét fél szerint: ismerd el, amit a múltban tettem érted, különben a jelenben nem működöm együtt veled.
2012.05.11. péntek: A megegyezés útjában a következő mondat áll: (Egyik fél:) fogadd el a kedvemért, ami fáj neked és akkor mindkettőnknek jobb lesz. (Másik fél:) áldozd fel értem, ami nekem fájna és akkor mindkettőnknek jobb lesz.

Hehe: Levél Rieltől benne egy idézettel valahonnan:
"Azok, akiknek hosszú távú sikeres kapcsolataik vannak, kifejlesztik annak a képességét, hogy elengedjék a saját nézőpontjukhoz való ragaszkodást. Ezen a hullámon a feladat magában foglalja, hogy a partnerek kecses kijáratokat teremtenek abból a nézőpontból, amelyekben elakadtak."
Ezzel egyetértek, tehát: a kapcsolati harmóniát választom a helyett, hogy követelnék rajtad valamit és addig választok így, ameddig  második természetemmé válik a nagyvonalúság és közös lényegünk lesz személyes élményem uralkodója.



2012. május 7., hétfő

Romok alatt alszik a szív - ma már nem hasad tovább

***  
Első szín: Lemúria virágkora és bukása

téged bántanak dolgok és személyek és erősen fájlalod őket,miközben magadba rejtesz, burokban tartasz, hogy ne féljek 
itt bent
minden jó,
minden működik, 
vérem véreddel egy
aztán egy napon kidurran a burok
és elborít a fájdalom
egy időre nem tudom mi is ez
mintha a fájdalom elmosná eddigi világomat
mást nem érzek, csak azt
aztán minden fénybe borul, aztán valami megszakad

miért nem hallom a szívhangodat?! hová lett a kapcsolat?!
már csak véremben érzem a nyomát 
aztán meghallom szíved hangját ahogy kissé távolabb, tompábban, de értem dobog
újra kapcsolatot érzek veled, még ha nagyon máshogy is

akarom, hogy mindig velem legyél! aggódtam érted nagyon!
nem válhatunk el többé! nem hagyom!

szeretlek és szeretsz, vakon bízom benned,
éljük egyre táguló horizontú életünket
de jajj! megint mi ez? 

látom, hogy kiabálsz vele
,
nem értem mi ez
szorul a szívem és nyugtalan vagyok
miért bántják egymást a nagyok?
látom: ez szokásotok
válságot élek át veletek 

fékezekde hát miért csináltok vihart? én is itt vagyok!
szelet én még nem vetettem:
még is vihart aratok! 
ez nem jó.
nem úgy, ahogy eddig hittem, 

nem értelek: lehetne jobban és te mégis rosszul teszed,
csalódom benned, leválnék a fájdalomról, de már bensővé tettelek,
együtt érzek,
együtt fájok,
együtt sírok veled.

...
telnek az évek.
gyűlnek a kérdések és a gondolatok, amikkel eléggé
egyedül vagyok:
nem segíthetsz, 

mert tőled jön amit nem akarok,
de már itt van bennem,
mert amíg vakon bíztam: magamba írtam, vérembe égettem! 
haragszom rád és többé nem bízom,
gyanakszom, gyanúm beigazolódik,
még annál is rosszabb a helyzet,
egyre rosszabb,
egyre kevésbé látom magam körül, ami jó,
de még él bennem sok tőled kapott kincs,
félek, hogy mi minden derül még ki kint és bent?

jajjaj, túl sok a gyepa, bántanak,
pedig 
még mindig él bennem a lényeg
ki látja ezt igazán?
ki mit lát belőlem egyáltalán?
sokan utálnak olyanok miatt, amit én jónak tartok, 

nincs stabil támpont,
melegszik a fék, annyit nyomom, 

minek nyomjam? hogy nehogy rossznak mondjanak
lassan leállok a sok kétség közt
harc az élet
zsugorodnak a szeretet szigetek
folytonos a fenyegetés, hogy elborít az ár
Atlantisz vége közelközben a durvaság dominál, az erősebb kutya baszik, 
rombolni könnyű, a rom a stabil, nem az épület,
de akkor mi értelme jóra törekedni szétfékezve, agyonkorlátozva magam? 
semmi...
tán jobb lenne telibe roszznak lenni... 

elég legyen!
fájjon nektek, ne nekem! 

de akkor szófogadó gyerek tovább nem leszek
és akkor ki legyek?

azzá válok aki nekem most már mindenfelől fáj!az erősebb kutya! a falkavezér! akitől félnek (és aki nem fél), aki dominál, ördög, ha kell: démonkirály!van már célom! van már vízióm!

készen állok ártani! gázt neki!
(na akkor most legalább féktelen vagyok!)

mit szóltok? ez kellett?
fáj mi?!
(nekem is fáj egyedül)
kinek kell egy ártás-társ?
annak, aki szintén unja a fékezést, a fájást
és az ártástól remél megváltást

erre szövetkezzünk!
barátságok jönnek
érdekszövetségek és lelkiismeretlenségek


-------------VÉGE AZ ELSŐ FELVONÁSNAK----------------

Második szín: Az atlantiszi főnix tündöklése és bukása

hiányzik a szerelem nagyon
szívem még megrontatlan szegletéből félve nézem őket
az űrt esetleg betöltőket

biztosan felismerik bennem az életet ha feltárom szívemet...
várom az esélyt
és!

lobban a remény!
valakinek kellek!
egy csábos idegennek,
ki más országban hagyta Párját
és "az messze van és nem kell megtudnia..."
hmmm ez milyen? ...
ehh, kit érdekel!
szemet hunyok.
majd rájössz, hogy én kellek!

mert most dob pereg!
mert most feltárom szívemet
és örökmécsesem tüzét felajánlom neked tiédért cserébe
ha kell

őszinte vagyok és igaz(és nem akarom látni, hogy te nem
és jótékonyan elfedi szemem a fenenagy szerelem)
 
csókunkat igennek veszem
felszáll a Főnix és
fénybe borul minden...
igen!
túl a fékeken és a falakon szárnyalok
lángolok egészen az égig
és közben mintha minden megjavulna,

szeretlek,
vakon bízom benned, 
ragyogok rád tiszta szívembőlsőt!
minden jó,
minden működik, 
(három napig)
és aztán
és aztán
és aztán válaszaid elmaradnak.

nem ezt vártad,
csak szexet
csak érdekszövetséget
a tiszta szerelem téged el nem érhet
neked nincs 
már tiszta lángod
csak emlékét vágyod.

szívedben az örökmécses helyénnedvedző sebek közt fuldoklik a remény szikrája,
idegen test a szent kehely
és benne illatosan égő olaj helyett
nikotin és kátrány füstölög. erősen fájlalod őket,
a csalárd szeretőket,

és már túl vagy azon, amit nekem most okozni készülszés én várok hosszasan
a szoba előtt balsejtelmek között
ahol vele biztosan semmi rosszat nem csináltok, csak dumáltok

"We need to talk!"
megcsaltál (és Jézusom épp vele?!)
és fájtok 
nekem
nem értelek,
lehetett volna jobban és te mégsem, 

csalódtam benned
és ennek biztosan így kell ennek fájnia. tombolok, 
de átdöfött szívem még így is szeret és véd és tisztelem döntésedet
így haragom sem téged, sem választottadat nem sújtja
csak a villanyoszlopot, meg a hídkorlátot, aztán meg a lépcsőház falát rugdosom...
és közben az új karórám összekarcolom
és a horzsolt számlap alatt elhömpölygő 
három héten átgyászolom és gyászolom
a három napot
és amit magával ragadott: 
atlantiszi szívem utolsó szigetét
... 

oly sok minden elveszett. ez után még mit lehet? de fura! ott egy mosoly már megint hívogat
mit láthat még bennem?

ráhajtok, de már csak utánzom, ismétlem
ami veled még igaz volt
mert már nincs mivel szeretnem
a sötét víz elmosta a templomot
csak víz alatti romot hagyott
jó stabilan eláztatott stabil stabil időt álló időt álló romot
és a romok közt
bennem is csak idegen test már a kehely
úgyhogy babám, csuhajj!
csináljunk úgy, ahogy azelőtt!
játsszuk el a hős szerelmes temetőt,
izé... szeretőt! 
tudjuk hogy volt az előtt
utánozzuk hát múltbéli önmagunk!
(ha színleljük hogy élünk, ugye életben maradunk?)
erre szövetkezzünk!
(legalább három... na, jó nem, akkor egy napig)
szeretők jönnek, érdekszövetségek és lelkiismeret furdalások

-------------VÉGE A MÁSODIK FELVONÁSNAK----------------

Harmadik szín: Építsd újjá házadat!

és jönnek és mennek, egyre rövidebb idő alatt
ha közel megyek, kiderülhet bárkiről,
hogy nem kellek
 és lassan elvész az utolsó remény is,
így hát inkább meg sem próbálom 
hogy lesz így igazi Párom?nem érdemlem meg,
de megszerezni vágyom


hazudnék is, hogy ne lásd a reménytelen rothadást
melyen csupán szeplő a tisztaság.

a szagom se jó, a szemem sem áll jól
(mennyire adjam le, hogy így is legyen valakim?)
"kinek kell a halott szívű foshuszár?"
...
egyik megalkuvásból a másikba megyek
taposgatom közben a partneri szíveket
hová tartok igazán? mi az ami várhat rám?

aztán egy napon új barátra bukkanok
nem tart ijesztőnek, pedig látja miben vagyok
úgy szól hozzám, mintha ismerne
úgy néz rám, mint akinek még helyén van a kelyhe
mintha még élnék...
azt mondja a romok alatt
még rengeteg érték maradt
és ő látja, és bizalmat szavaz

nyugodtan tehetek
valami igazit magamért

és tart nekem őrlángot,amíg az enyémre rátalálok.tartja a pilácsot szívem felett
így már nem hasad tovább


***

2012. május 5., szombat

Elvek mentén

Ma hajnal 3-kor feküdtem le, mert Rielnek és Eldornak írt levelem írása közben belelkesültem. A téma az önreflexó volt. Észrevettem, hogy gyakran ugyanazt a kultúrát folytatom, mint amit kritizálok, mert negatív keretet festek az üzeneteimmel.
Ezt meghaladom a következő módszerrel: megvizsgálom, hogy igaz-e rám, amit neked készülök mondani.
Nap közben érdeklődve vártam a válaszokat a művemre, amit kereknek, érthetőnek és szakmai szempontból is jelentősnek látok. A válaszlevelezésből azt láttam, hogy nem értik. Ez felkavart. Van még itt valami, amit nem bontottam ki elég pontosan. Ez a szál fontos  és még folytatom.
Este kifundáltuk Riellel, hogy nem elég hosszútávú célokat egyeztetni a partnereinkkel és megállapodni az elérési útvonalban. A haladás közben alkalmazott alapelvek tisztázása nélkül bedöglik a dolog. Az eddigi konfliktusaink zöme erre az okra vezethető vissza Eldorral.