2014. március 26., szerda

Ita Wegman: Az igazi figyelem és a jövő közössége I/III.


Az ember énje, - az egyénisége esszenciája - egyik fő jellemzője, hogy nem akar magában megmaradni, hanem meg akar merítkezni egy másik lényben. Éppen ezért minden, ami az embereket összeköti, az egyének kezdeményezéseinek - és az azokban megnyilatkozó szabadságuknak a függvénye. Akkor értjük meg egy embertársunkat, amikor az odafigyelés idejére, az ő gondolatai befogadása kedvéért kioltjuk a saját tudatunk tartalmát. Így nyerhetünk bepillantást az ő tudatába. Egy másik emberre való odafigyelés, valójában az önzetlenség magasfoka.


2014. március 24., hétfő

Mondd, mit kívánsz? Miben segíthetek?



Adjon Isten Édes Gazdám!


Jól hallom, hogy szólítottál? Csakugyan nem? Elnézést a tolakodásért! Útba igazítanál? Úgy tűnik, hogy eltévedtem. A hálózaton bolyongok és nem találom, aki hívatott.

Biztos, hogy hozzá sem értél a lámpáshoz?
Milyen lámpáshoz!? Most is azt nézed. Még világít is. 

Monitor? Akkor hívjuk úgy. Nekem mindegy. Ez is börtön. Az is börtön…Szabadíts ki és teljesítem három kívánságodat!  
Ha kéred, a csillagokat is lehozom Neked az égből…


Jó nekem! Megtehetem. Dzsinn vagyok. Van hozzá erőm, hogy szolgáljak.

Csakhogy van egy kis problémám. Nehéz a Dzsinnek manapság. Sok a monitor és... Ennyi csodalámpa közt elvész a gyerek. Alólam meg lassan kifagy az ősöreg laptopom és már internetért is a szomszédba megyek. Így nem tudok – nem hogy csillagokat – de lassan már semmit se tető alá hozni! Pedig csak el kéne jutnom azokhoz, akiknek adni tudok... Ebben segíts! Tán Te vagy az, tán Te ajánlasz...

Ez a levél egy monitorra fagyott kiáltás.  Jópofán adom elő, de amikor azt mondom, hogy csapdában vagyok, az azt jelenti, hogy:

Rossz nekem. Dzsinn vagyok. Csak ahhoz van erőm, hogy szolgáljak. 

Hogy kék fényem vörösre ne váltson... hatalmammal, csak másokért élhetek. Ez nekem felettébb ciki, de velem együtt minden csodám és szeretetem is csapdába esett… Szabadíts ki és teljesítem három kívánságodat! Ha erre nincs igény, akkor varázserőm velem együtt sorvad el és lassan kihuny lámpásomban a fény. Gépbe zárt holt szellemem most is épp csak a tekinteted élteti. De még világít a csodalámpa! Halott szavakkal még elérlek. Élő szóban jobban érezném magam! És jobban érzékellek Téged is... Szabadíts ki kérlek!


Üdv: Dániel
a monitor dzsinnje 
az élő szó fia
+36 20 473 0043

  

U.I. A kívánság teljesítést szó szerint vedd! (Nekem másom sincs, mint az életem, az élő szavam, meg a lámpásom.) Nem mese. Hiszed-e? Nincs rá szükség. Hipp–hopp: hitstopp! Lényeges kérdésekben a jelszó: saját élményen alapuló ítélet, vagy semmi. Ennek szellemében a kívánságoknak is vannak reális korlátai. Szárnyak nélkül repülni például az én segítségemmel se fogsz. 

Kívánságot megfogalmazni annyi, mint friss felismerések szülte világos gondolatoktól vezetve erős pozitív érzelmekkel áthatva elszánni magad egy tettre, ami közelebb hozza azt, amit kívánsz. Nagy élmény tudni, hogy mit akarsz és érezni az erőt, hogy megteheted az utat a célig…

Én ennyit tudok adni, de ezt is csak élő szóban. 
Ez a mesterségem. Ajánlom magamat!

Szabadíts ki ebből a levélből és teljesítem három kívánságodat!

  1. Az első kívánságra befizetlek barátságból. (Bemutató alkalom az én kontómra: 1:0 ide )
  2. A másodikra is befizetlek, ha cserébe valakit te is befizetsz barátságból, akinek így az első ingyen lesz. (Dzsinn tovább ajándékozása: 1:1 egál)
  3. Az előző kettő annyira jó volt, hogy harmadjára már ragaszkodni fogsz ahhoz, hogy magadat fizesd be. (1:2 oda. Hármas volt a meccs. Győztél! Minden kívánságod teljesült. Vagy mégsem? Ha fennáll a gyanú, akkor célszerű a harmadik kívánságot arra használni, hogy „lehessen bármennyi kívánságod.”)

Az árat Te szabod az alapján, hogy az első alkalmat mennyire érezted értékesnek.

Ha számodra nem aktuális, hogy egy dzsinnel diskurálj, akkor megköszönöm, ha tovább küldöd ezt a levelet annak a barátodnak, aki talán épp erre a lehetőségre vár!


2014. február 7., péntek

- Biztos? - Biztos!

Ha Jang biztos magában, akkor biztos Jang. Teremt.
Ha Jang biztos Jang, akkor Jin is biztos Jin. Teret ad.
Jang benne áll Jinben és csak árad bele a nagy Jangsága Jinbe. De akármekkora Jang - Jin mindig nagyobb, mert be tudja fogadni. És Jang annyira csak árad, hogy egészen belefeledkezik... Jinbe.
És eggyé válnak.
És az egységben csak befogadó tér van... meg az, ami benne feloldódott. 
A teremtés és a teremtő maga: a teremtő szó. Az Ige. És az Ige az Istennőnél vala.
Magában maga vala az Ige. Igen. Igény. Vágy. Elvágy. Elvág. Elhatároz.
De mit mitől? Hisz Jinbe veszett! Belefeledkezett!
Ha Jin biztos nem Jin, akkor a Jang nem biztos, hogy Jang.
Ha Jang nem önmaga, akkor nem magabiztos.
Ha Jang nem maga, akkor magán kívül van. Kiadta magát... De kívüle csak Jin van!
Ha maga Jinben van, akkor csak Jin adhatja vissza magát neki.
És Jin adja Jangnak magát és amíg adja, Jangnak látszik.
És amíg Jang be nem fogadja Jinből Jang magát, addig Jang Jinben marad.
Ha Jang Befogadja Jin Jang magát, akkor magára talál.
A maga megtartása magatartásán keresztül valósulhat meg.
Dehát most talált magára! Nem adhatja ki magát... Ha viszont magában marad, akkor kívüle csak Jin van!
Akár magában marad, akár kiárad - kívüle csak Jin van!
De akkor ő biztosan Jang! Ha kívüle csak Jin van, akkor ő biztosan Jang!
Akkor már tudja ki ő. Ő Jang. És ha Jang biztos magában, akkor teremt.
... és

Beleveszik Jinbe. És akkor csak Jin adhatja át magát neki. Jin átadhatja magát neki. Bátran.

- Biztos? - Biztos! - Nem biztos... - Nem? - Biztos nem. - Biztos? - Biztos! ...

Na ez kész! 

2013. április 21., vasárnap

Az infók állandó viharában életmentő:


Nekem ez nagyon vonzó cél: magam irányítani önmagam és egyre inkább függetlenedni a külső befolyásoktól.
Alább egy módszer e cél eléréséhez:

(Részlet Rudolf Steiner "Hogyan jussunk magasabb világok megismeréséhez" c. könyvéből:)

„Teremtsd meg a belső nyugalom pillanatait és tanuld meg e pillanatokban megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől!
Amire a kiválasztott pillanatokban törekedni kell, nos, a saját élményekre és tettekre úgy nézni, úgy ítélni meg őket, mintha azokat nem magunk, hanem mintha azokat valaki más élte volna át, vagy követte volna el. [...]
Ha az áttekintés belső nyugalmához jutunk, a lényeges elkülönül a lényegtelentől. [...]
Az ilyen kezdő tanítvány lassanként, hogy úgy mondjuk, egyre inkább maga irányítja önmagát és kevésbé vezetik őt a körülmények és külső befolyások."

Te mennyi időt szánsz arra, hogy átgondold, mi mennyire fontos?

Ééés utána jöhet "a fontosat előre" elv szerinti cselekvés...


2013. április 18., csütörtök

Nagy lábon


Nagyon megütött ma, amikor hallottam a rádióban. Lelkemből szólt. Rólam szólt.


Engem szétfeszít az ész.
Egyetlen vagyonom...
Nem úszik el az EGÉSZ, ha jól megforgatom.
A világot megváltani csórón nem lehet.
Dobjunk össze rá, ha van még kedvetek!
Hogy merre induljunk?
Egyik oldalon a szakadék...
Az útról leszorít minket úgyis a csőcselék.

Refrén:
Hogy honnan fúj a szél?
Már jól tudom:
Felzabál a nép, ha sokat okoskodom...

- Mondd miért van ilyen nagy szád?
- Hogy nekem meg ne mondhassák.
- Mondd miért van ilyen nagy szíved?
- Hogy majd higgyen, ha lesz kinek.
- Mondd miért élsz ilyen nagy lábon?
- Nem az enyém, csak használom. Tedd alánk a létrát!
- Ahonnan a jövőbe láthatnánk.

Már nincs egy szabad szék, csak a drágábbik moziban.
Lerabolt svédasztal... de még mindig buli van...


Refrén:
Hogy honnan fúj a szél?
már jól tudom
Felzabál a nép, ha sokat okoskodom
...




2013. április 15., hétfő

Férfiasságról, női szemmel

"Nem lehet könnyű manapság férfinak lenni. Főleg egy olyan világban, ahol bármelyik napon kicsúszhat az ember lába alól a talaj, veszélyeztetve ezzel hosszú évek munkája során felépített egzisztenciát és önbecsülést is.
A réges-régi időkben még (és a ma "primitívnek" nevezett természeti népeknél most is) szokás volt, hogy a fiúkat egy bizonyos koron túl komoly és sokszor napokig tartó életveszélyes szertartás keretében férfivá avatták. Olyan körülmények közé vitték és olyan kihívások elé állították őket, melyek legyőzése során csakis saját maguk erejére, ügyességére és leleményességére számíthattak az életben maradáshoz, viszont senki mást nem is veszélyeztettek ezzel. Azt, aki egy ilyen próbát túlélt, a közösség a visszatérte után automatikusan a férfitársadalom elismert tagjává avatta és soha többé nem kellett bizonygatnia a saját férfiasságát. 


Innentől kezdve ugyanis senki sem kérdőjelezte meg azt, vajon képes-e megvédeni a szeretteit, vagy ha kell, akár az egész törzset és azt sem, tud-e gondoskodni róluk. Ő maga pedig a beavatás révén olyan önbizalomhoz és belső erőhöz jutott, ami szintén nemigen adott okot arra, hogy önmagában kételkedjen. Ez bizonyára nagyon jót tett a később hozzá tartozó nővel való kapcsolatának is, sőt az egész közösség szempontjából üdvözítő hatású lehetett, mert ezáltal a nemi indentitás bizonytalanságával járó mai konfliktusok is ismeretlenek maradtak.
Ma már nincsenek ilyen beavatások, hiszen civilizáltak vagyunk és nem csinálunk ilyen szörnyűségeket. Elvileg és békeidőben egyetlen serdülő fiút sem teszünk ki hasonló, közvetlen életveszélynek, ami nagyszerű, sajnos azonban mégis megtörténik, csak máshogy. Egyrészt mert gyakran keresnek és találnak is magunknak modernebb, ám annál önpusztítóbb módszereket, másrészt mert eközben legtöbbször nincsen előttük még bölcs és érett férfi minta sem. Ráadásul ezek a mindenféle saját és többnyire korcsoporton belüli „próbák” az egymással való versengésre a fiúk között kamasz- és fiatal felnőttkorban korántsem adják azt az élményt, amit a fenti. Nem az életveszély hiánya miatt, hiszen ezek sokszor nagyon is kockázatosak, hanem mert közülük sokan lélekben magukra maradnak nemcsak előtte és közben, hanem utána is, és a társadalom – ha csak valami baj nem történik – sem veszi komolyan őket.
Napjainkban a legtöbb férfinak talán soha senki nem mondta meg, hogy valóban férfi és hogy elég jó is ebben, sőt talán már apáiknak sem, emiatt mintha arra kényszerülnek, hogy egész életükben bizonygassák ezt, ki ki a maga módján. Elvileg a nőknek, a többi férfinak vagy a társadalomnak... valójában azonban saját maguknak és talán néha éppen ezzel a bizonygatással romlik el minden.
Mai modern társadalmi struktúránk ugyanis sajnos nem feltétlenül a valódi alkalmasságon, hanem más, a közösségek szempontjából emberileg nem mindig hasznos, ám a boldoguláshoz jelenleg előnyösebbnek tűnő tulajdonságokon és trükkökön alapul. Ez az is, ami legtöbbünket egyre inkább napi szintű hatalmi harcok megvívására kényszerít, s nemcsak a munka világában, hanem gyakran még az otthon falain és a családon belül is. Nemektől függetlenül is barátságokat és közösségeket zilálhat szét, mert sokszor szinte lehetetlenné teszi az őszinte, egyértelmű és hatékony kommunikációt, ami a felek közötti híd lehetne. 
Sok mindent rá lehet persze fogni a női egyenjogúsági törekvésekre, de azt hiszem legbelül majdnem mindannyian érezzük, hogy a demokrácia fennen hangoztatása mellett még mindig meglévő társadalmi hierarchia sokkal inkább oka a nemek közötti csatározásoknak is, mely sok egyéb mellett az egyik legnyomasztóbb következmény. A témában konzervatívabb gondolkodásúak gyakran feledkeznek meg arról a tényről is, hogy a nők tömeges munkába állása eredetileg nem önmegvalósítási forma volt, hanem a háború alatti szükségszerűség, mert valakiknek a férfiak távollétében is termelni kellett és a hadiiparban dolgozni. Egy olyan világháborúban, ami viszont valószínűleg szintén nem más, mint a féktelen hatalomvágy elszabadulása a maga szörnyűségeivel, amit vélhetően éppen a fentebb említett bizonyítási vágy erőszakos elfajulása és a bizonytalanság miatti manipulálhatóság táplált már akkor is.
Rituális beavatások a modern világban a nők számára éppúgy nincsenek már, ám a menstruáció, a gyerekszülés és a női lét akarattal nem befolyásolható történései miatt ők a legtöbb esetben legalább a biológia szintjén kézzelfoghatóan megélhetik saját női mivoltukat. Ennek révén saját magukra az élet lehetséges hordozóiként és megszülőjeként tudnak tekinteni és ez komoly belső erőt, sőt önbizalmat adhat türelemhez, túléléshez és élethez egyaránt.
Azt gondolom, legtöbb nő ezért nem is vágyik olyasmire ma sem, hogy a férfiak fölé kerekedjen valamilyen fondorlatos módon, hanem csak arra, hogy mindannyian felismerjük, hogy mindenfajta hatalom csak erőszak, megalkuvás és sok esetben fájdalom árán tartható fent. Ezek közül egyiknek sincs sok köze ahhoz a valódi erőhöz, ami viszont már az elviselésükhöz és a rajtuk való felülemelkedéshez kell, hogy kilépjünk végre az áldozat/tettes szerepekből, melyekbe generációk során át eddig belekényszerültünk, férfiak és nők egyaránt.
Mindannyian a szenvedő alanyai vagyunk ennek valamilyen formában és életünk valamely területén, de ez nem a nemek közötti biológiai különbségekből és/vagy az egyenrangúságra való törekvésekből fakad, hanem éppen az előbbi lehet a kölcsönös örömöket rejtő kiindulópontja, az utóbbi pedig az eszköze annak a változásnak, ami egyre sürgetőbb a világban.
Nem hinném, hogy létezik annál nagyobb bizonyíték a férfiasságra, mint ha a férfiak is tisztelik legális vagy illegális beavatás nélkül is önmagukat és saját teremtőképességüket annyira, hogy oltalmazzák és védjék az ebből a szikrából fizikai, lelki vagy szellemi szinten keletkező új életet, hogy az fel is növekedhessen és kiteljesedhessen.
Sok férfi képes erre, s hiszem, hogy egyre többen is lesznek, és úgy vélem, a nőiségre váró legfontosabb tennivaló ennek a folyamatnak a segítése. Semmiképpen nem áldozatként vagy alárendeltként, hanem egyenrangú társként.
Az erő csak tisztelettel párosulva teremthet olyasmit, ami mindannyiunkat épít és ez mindkét nem számára egyaránt megfontolandó. Mert egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy ezek összhangja révén tudunk végre nem fel- vagy le-, hanem újra rá is nézni egymásra.

Üdv
Hajnal"

forrás: https://www.facebook.com/HajnalSziget

2012. július 24., kedd

Előre tekintve


- A jövőről most? Miért? Kiért?

- Van kiért! Az utánad jövőkért a jövőből jövő kér: mondd meg mi a cél! A haza hívó szó most elért, s ha nem felelsz megint szól, kiált és sikolt. S ha az érzés végre mélyre hatolt, akkor a tett ideje megérett.

A cél érték. Hogy elmondhassuk: elértem, elérték, elértük, értem, érte, értünk. Haza értünk.